KÉPAJÁNLÓ
|

Konferenciafelhívás
Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2023. április 30.
A Mediawave Alapítvány interdiszciplináris doktorandusz konferenciát hirdet Fenntarthatóság címmel 2023. május 26–27-én, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Ravazdon.
A klímaváltozás ma már nem csak üres fenyegetés, mindannyian bőrünkön érezzük hatásait. Nem csak a gazdaság újragondolására lenne azonban szükség, hanem a társadalom fenntarthatóságának megteremtésére is. A Római Club 1972-es dokumentumának (Limits to Growth) kiadása óta a fenntarthatóság kiemelt szerepet játszik a közgondolkodásban. A válság felismerését azonban nem követte globálisan összehangolt cselekvés, így a környezeti válság megoldása továbbra is napirenden maradt. 2015-ben elfogadásra került az ENSZ 2030-ig kitűzött Sustainable Development Goals (Fenntartható Fejlődési Célok) című 17 tételes listája, ami többek között a szegénység és az éhezés felszámolása, a nemek közötti egyenlőség megteremtése és a felelős fogyasztás elérése mellett foglalt állást.
A konferencián a bölcsészet- és társadalomtudományok művelőit közös gondolkodásra, eszmecserére szeretnénk invitálni, ahol a XX. század és a közelmúlt, tapasztalatai adják a kiindulópontot.
Az eseményre az alábbi témakörökben várunk 15 perces, magyar nyelvű előadásokat:
- Ember és környezet: a kapitalizmus válsága, lineáris-hibrid gazdasági modellek ellentéte, állami beavatkozás a gazdasági folyamatokba, város és vidék kölcsönhatásai, környezetpusztítások, természetvédelmi tiltakozások Magyarországon, urbanizációs folyamatok, az antropocén földtörténeti korszak.
szekció vezető, főelőadó, szakmai lektor: Balogh Róbert PhD
szekció időpontja: 2023.05.26. 15:00
- Társadalmi egyenlőtlenségek: társadalmi felzárkóztatás, a cigányság helyzete, nemek közötti egyenlőtlenségek a munkahelyen és azon kívül, dzsentrifikáció és slumosodás, a magyar társadalom szerkezeti változásai.
szekció vezető, főelőadó, szakmai lektor: Dr. Tóth Eszter Zsófia
szekció időpontja: 2023.05.27. 9:30
- Közösségépítés: önképző körök városban és vidéken, művelődési közösségek hálózatai, a népművelés állami elképzelései, az ökoturizmus kezdetei, természetjáró körök.
szekció vezető, főelőadó, szakmai lektor: Eitler Ágnes, egyetemi tanársegéd, MTA tudományos segédmunkatárs
vendégelőadó: Bagi Zoltán Péter PhD
szekció időpontja: 2023.05.27. 14:00
Az előadóktól a prezentációk végén néhány, napjainkra is érvényes kérdést vagy problémafelvetést is várunk vitaindítónak egy-egy rövid kerekasztal-beszélgetés keretében.
A konferencián elhangzott előadásokból ISBN számmal ellátott, digitális formában megjelenő tanulmánykötetet tervezünk.
Jelentkezés módja:
- max. 2500 leütéses absztrakt, amely tartalmazza a jelentkező nevét és beosztását, illetve 3-5 kulcsszót
- doktoranduszok esetében témavezetői ajánlás
- a konferencián való részvétel és a publikációs lehetőség ingyenes.
- a közlekedéssel és szállással kapcsolatos információkban a szervezők segítséget tudnak nyújtani (link)
A fentieket a ravazdkonf2023@gmail.com e-mail címre várjuk!
Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2023. április 30.
A jelentkezőket 2023. április 24-ig értesítjük. További részletek hamarosan!
|
KIEMELT HÍREK
2023.06.25. 015:05
Két görög filmes műhelyvezető is lesz idén a Passport Controll - Nyári Berek Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttléten. Karina Logothetis filmrendező és Vasilis Zlatanos sound designer idén elnyerték a legeredetibb kisjátékfilm díját a 33. alkalommal megrendezett Mediawave Filmszemlén, a Kavics (er. Pebble) című filmmel.
2023.05.12. 017:02
Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.

TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ
|
|